3 Szelence Hagyományőrző Egyesület

Alakult: 2011-ben.
 

Közhasznú társadalmi szervezet.

Célja (alapító okirat szerint):
Magyar és nemzetiségi hagyományőrzés. Kulturális programok szervezése. Ismeretterjesztés. Kulturális kiadványok összeállítása. Önszerveződő körök tevékenységének összefogása. Lakossági kezdeményezések segítése. A természetes és épített környezet védelme. Az ifjúság aktivizálása. Regionális együttműködés és programszervezés. Nemzetközi kapcsolatok ápolása. Idősek segítése.
 

Eddigi tevékenységünk:
Néprajzi kiállítást állítottunk össze határnyitás alkalmával; pályázat útján dr. Eperjessy Ernőt a Magyar Kultúra Lovagja címre felterjesztettük és a díj elnyerését követően az átadáson is részt vettünk. Farsangi hagyományőrző maszkázást szerveztünk (első évben házakhoz járva, második évben ál-lakodalmas felvonulást);adventi szeretetvendégségeket tartottunk már két alkalommal, ahol karácsonyi népdalokat énekeltünk, újévi kántálásra mentünk; adventi ablakdíszítést szerveztünk; a parkot díszítettük alkalmakra (betlehem, karácsonyfa, Mikulás-ház, tojásfa kiállítás); Az egyesületen belül Szelence dalkört alakítottunk, dr. Eperjessy Ernő által gyűjtött őrtilosi népdalokat, egyéb tájegységek népdalait tanultunk, előadtunk közösségi rendezvényeken; képviseltük a települést Horvátországban Zrínyi napi rendezvényen; Budapesten a Somogyiak Baráti Köre karácsonyán énekeltünk, Őrtilosban, a templomban, illetve Zákány templomban; Előadásokat szerveztünk (Budai Ilona két alkalommal, Pecsenye Éva, Szeredás Együttes, Petrás Mária és a Tatros Együttes, Bakos István.) Március 15-i műsort szerveztünk.

További céljaink: nemzetközi kapcsolatok kialakítása- Horvátország, Erdély civil szervezeteivel. Tájház-falumúzeum létrehozása, hagyományőrző programokkal. A helyi szervezetekkel összefogva közös programok tartása. Kultúra és hagyomány erősítése.
Lehetőség szerint pályázatokkal és önkéntes munkával segíteni településünk és környékünk fejlődését, bekapcsolódni értékes kezdeményezésekbe.
Szívesen fogadjuk csatlakozását annak, aki szeretne egy jó közösséghez tartozni, érték számára a hagyományunk, szívesen vállal munkát Őrtilosért.

Tóthné Iváncsics Gyöngyi
elnök

Tájházak napja

Petrás és a Tatros
Betlehem 2014
2013 március 15. Fesztungon
2013 március 15.
2013 március 15. Fesztungon
2013-as Farsang
2014-es téli díszítés
Budai Ilonával
Farsang 2012
Farsang 2014
Szelence Egyesület
Szeretetvendégség 2013
Szeretetvendégség 2014
Horvátország
Néprajzi kiállítás
Húsvéti parkdíszítés